Győzelemmel hangolt a BL 2. fordulójára a Barca
Rangadóként harangozták be, végül elragadó bemutató kerekedett a Barcelona-Atlético Madrid összecsapásból.
A katalán csapat már az első negyedórában ellenfele tudtára hozta, hogy túl sok jóra ne számítson az este folyamán: a 9. percben Villa szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, nem sokkal később pedig Miranda lábáról pattant a labda az Atlético Madrid kapujába. A 26. percben harmadszor is betalált a Barcelona, egy kombinációs játék után Messi könnyed csellel beültette a hintába védőjét, aztán pedig higgadtan tette el a labdát a rövidbe.
Az első félidő további perceiben harmadszor már nem tudott betalálni, de a játék minden elemében markáns különbség volt a csapatok között. A Barcelona szokásához hűen magas százalékban birtokolta a labdát, sorra vezette a szép támadásokat, míg az Atlético Madridnak nem volt ellenszere a Guardiola-féle játékra.

Már magabiztos vezetése tudatában a fordulás után valamelyest visszavett a tempóból a Barcelona, de a meccs utolsó negyedórára újra rálépett a gázpedálra, és még kétszer szomorította az Atlético-szurkolókat: a 78. percben Messi szerezte saját maga második, csapata negyedik gólját, majd a hosszabbítás perceiben újra az argentin iratkozott fel a gólszerzők közé.
Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan a Barcelona csillaga is három gólt szerzett az este, a Barcelona pedig a vártnál is könnyebben verte az előző fordulókban remeklő Atlético Madridot, úgyhogy most úgy néz ki, a két óriás lassan visszanyeri megszokott formáját.
FC Barcelona – Atlético Madrid 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Villa (9.), Miranda (13. – öngól), Messi (26., 78., 91.)
forrás: 442.hu



